Férfi vagyok, félig női testben

Engem Tamásnak hívnak és akkoriban töltöttem be 30. évemet, amiből mások szerint egy 10-es simán letagadhattam, egyedül éltem.
Szüleim lányt szerettek volna, de az élet másként hozta.
Mikorra megszülettem, már bevásároltak mindenféle lányos ruhákat, már a nevem is ki volt választva, de keresztül húztam a számításaikat.
Mint elmondták, ha már így alakult, akkor azokat a ruhákat adták rám, ami már megvolt, így én mint fiú csecsemő rózsaszín babaruhákban voltam.
Persze ez csak addig volt úgy míg ki nem nőttem a ruhákat, de ahogy elmondták később is eléggé lányos dolgokat adtak rám, igaz csak otthon, ha elmentünk akkor természetesen a nememnek megfelelő ruhákban voltam.
Telt az idő, bekerültem az óvodába, ott még nem volt gond, de a suliban már valahogy éreztem, hogy kilógok a sorból, imádtam a csajokat, de mindig is a női ruhák vonzottak.
Otthon, mikor nem látta senki anyám ruháiban és cipőjében parádéztam, és közben az osztály legjobb nőjéről álmodoztam, ezzel a kettősségel éltem az életemet, egész addig míg le nem érettségiztem, és el nem költöztem szüleimtől.
A saját külön életemet már úgy éltem, hogy napközben a melóban pasiként léteztem, de mindig is hiányérzetem volt, állandóan a nőket bámultam és irigykedem az öltözékük miatt.
Eljártam bulizni, rengeteget csajoztam, nagyon élveztem az életet.
Egyik alkalommal összejöttem egy lánnyal, mint később kiderült 15 éves volt (ez kicsit zavart) felvitt magához, és itt kezdődött az igazi életem, mikor felértünk, levetkőztettük egymást, lefeküdtünk, én elkezdtem nyalni, ő közben a farkam kényeztette, nagyon jól csinálta, reméltem, hogy én sem okozok csalódást számára, ezt az bizonyította, hogy pillanatok alatt elélvezett, aztán addig szívta a farkam, míg én a beleélveztem a szájába.
Kis pihenés után mikorra ismét harcképes lettem egyszerűen csak beleült a farkamba, nem tudom meddig lovagolt rajtam, de éreztem hogy nem bírom tovább és telelőttem, Ő még nem végzett, így lovagolt tovább, míg el nem élvezett.
Mikor leszállt rólam, akkor vettem észre, hogy az ajtóban áll egy pasi és minket néz, mint kiderült a barátja volt az.
Teljesen lefagytam, most mi lesz, a csaj meg teljesen lazán mondta a pasinak, hogy most legalább tudod és átérzed, hogy milyen érzés látni a szerelmedet mással kefélni.
A pasi sarkon fordult, felkapta a ruháimat és elviharzott, én meg álltam lefagyva, se köpni se nyelni nem tudtam.
Most mi lesz hogy megyek haza, a legközelebbi ruhaüzlet 20km volt és egyébként is hétvége lévén a plázákon kívül más üzlet (ruha, cipő, fehérnemű) nem igazán volt nyitva, lövésem sem volt róla, hogy mitévő legyek.
A lány csak nevetett, viccesen közölte, hogy max ott alszom, ez nem lett volna rossz ötlet, de az ok rémített meg, persze haza is kellet mennem, volt egyéb más elfoglaltságom, meg amúgy sem szettem ha én vagyok a bosszú eszköze, sajna volt már példa hasonlóra, igaz még soha nem voltam ott a lebukásnál.
Nem volt mit tenni kerestünk ruhát, a lány ruhái közel sem voltak jó méretünk, magasabb voltam nem is kicsivel, apja már nem élt velük.
Akkor eszébe jutott, hogy az anyja ruhái közt is nézzünk körül, szerencsére ott találtunk megfelelő méretű ruhákat, egy sztrecs farmert egy bugyit egy zoknit (az egyetlen ami a sajátja volt, az anyjának ugyanis csak harisnyái voltak) és egy pólót vettem fel, eléggé nőies volt de jelen helyzetben ez nem számított.
Felöltöztem, kikísért és akkor jött a döbbenet, mert a cipőmet is elvitte a srác, na itt volt a végem, már szinte minden rendben csak a cipő hiányzott.
Az én lábán 38-as a lányé 35-ös az anyjáé szintén 38-as, így az volt a jó megoldás.
Végigpróbáltam az összes cipőjét, de igazán egyik sem jött fel normálisan a lábamra, visszavitt a szobába, levetkőztetett, igazából csak a farmert és a zoknit, és elővett egy harisnyát, odaadta, hogy azt vegyem fel, abban már a normálisan fel fog jönni bármelyik cipő.
Nem volt mit tenni felvettem, igaz volt már rajtam harisnya, de ez most valahogy mégis más volt, pillanatok alatt kő kemény lett a farkam, így azzal a lendülettel a lány mögé álltam előre hajtottam (bokafogás) és azzal a lendülettel tövig nyomtam a farkam a puncijába, éreztem is, hogy kicsit száraz, de csak pár pillanat kellett és benedvesedett, én meg csak toltam és toltam, közben vagy háromszor visítva elélvezett, míg végre én is elsültem, mikor kihúztam a farkam szárazra töröltem a bugyijával, aztán felöltöztem, így harisnyában valóban mindegyik cipő kényelmesen feljött a lábamra, választottam egy magassarkú ami ment a nadrághoz, felvettem és indulhattam hazafele.
A hazafele vezető út elég furcsa élmény volt, sokan megbámultak, hisz se kifestve, se elváltoztatva (paróka. kitömött melltartó) nem voltam, csak a cipő ami más volt mint egy pasin elvárható, így akinek ez szemet szúrt az meg is bámult.
Kicsit zavarba voltam, így leintettem egy taxit és úgy mentem haza, persze a taxis is észrevette a cipőt kérdezte is, hogy jó volt a buli, én elmeséltem a sztorimat, jót nevetett, de láttam rajta, hogy átérzi a helyzetemet.
Hazaérve azonnal vetkőzés, fürdés, miután kész voltam felöltöztem a saját ruháimba, kicsit megkönnyebbültem, de valahol legbelül mégis hiányérzetem volt, vágytam a női ruhák okozta extázisra.
Pár nap múlva összeszedtem az összes ruhát amiben pár napja hazamentem, persze addigra kimostam összehajtogattam és úgy vittem vissza, legnagyobb meglepetésemre, egy 30-as bomba nő nyitott ajtót, persze rögtön tudta ki is vagyok, beinvitált, leültetett, ő is leült velem szembe és kérte, hogy mondjak el mindent, hogy mi is történt azon a napon.
Kicsit vonakodva elkezdtem a sztorit elmesélni, kicsit kínos is volt, mert az összes pikáns részleteket is hallani akarta, külön rákérdezett mindenre, persze ez baromira zavart, de azért elmeséltem, a végén a ruhafelvétel érdekelte leginkább, úgy éreztem, hogy valahogy az izgatta a legjobban.
Miután a legapróbb részletekről is beszámoltam még kérdezősködött az ezzel kapcsolatos érzéseimről, ez már nem zavart annyira, láttam, hogy érzi rajtam amúgy sem áll tőlem annyira távol a női ruhák hordás, mégha el is nyomom magamban mindezt.
Jó pár órát beszélgettünk mindenről, mikor teljesen váratlanul megkérdezte, hogy megtenném a kedvéért és átöltözöm, ad mindenféle dögös cuccot, ki is fest, látni szeretne mindezek után nőnek öltözve, kicsit tiltakoztam, mert a lánya is bármikor megérkezhet, és nem szerettem volna ??, de közbevágott, a lánya elutazott két hétre, így senki sem fog ránk nyitni.
Az összes kifogás semmivé vált, így beadtam a derekam, elmentem lefürödni, addigra kikészített számomra mindenféle dögös fehérneműt harisnyát, ruhát, felöltöztem, kifestett, adott egy csizmát is ami a combom közepéig ért és baromi magas volt a sarka, felvettem, ezzel igazi rosszlányos volt a kinézetem, mire teljesen elkészültem már úgy állt a farkam, hogy azt hittem szétszakítja azt a gyenge kis bugyit ami rajtam volt.
Még nekiállt keresgélni valamit, én már nem igazán bírtam magammal, odaléptem hozzá, addigra már kiszabadult a farkam a fogságából, egy hirtelen mozdulattal letoltam a nadrágját, meglepő módon nem volt rajta bugyi, mire tiltakozhatott volna, már oda is illesztettem a farkam a bejárathoz és elkezdtem tolni befele, nem volt nehéz dolgom, eléggé el volt ázva, így pillanatok alatt tövig benne voltam, eszméletlen érzés volt azt hittem, hogy egy ilyen bomba nőnek rengeteg pasija volt már és szanaszét van kefélve, jól ki van tágítva, ezzel szemben eszméletlenül szoros volt, megfordul, persze azzal a lendülettel ki is csúsztam belőle, lekevert egy hatalmas pofont, felháborodva kérdezte, hogy ezt mégis hogy képzelem.
Én nem szóltam, csak átkaroltam odahúztam és elkezdtem csókolni, amit nem igazán hagyott, próbált szabadulni, de elég erősen húztam magamhoz, így nem sok esélye volt szabadulni, pár pillanat-másodperc után azt éreztem, hogy kezd az ellenállása csökkeni, illetve kis idő elteltével már vissza is csókolt és ő is átkarolt és egyre hevesebben csókolt.
Nem volt már tiltakozás, átadta magát az élvezetnek, elkezdtem simogatni, először a melleit gyúrtam, kicsi, de annál feszesebbek, aztán lenyúltam a puncijához, már tocsogod a saját nedvében, valószínüleg ki lehetett éhezve, nem is értettem, hogy egy ilyen bomba nő hogy lehet parlagon, de akkor ott ez kicsit sem érdekelt.
Pár percig simogattam, mikor éreztem, hogy nem bírja tovább gondoltam, hogy a pofonért most kicsit megkínzom, abbahagytam a kényeztetését, teljesen kiakadt, próbálta a kezem visszairányítani a csiklójára, de nem hagytam, ekkor magához nyúlt, de addigra a pillanat elszállt, igen haragosan nézett rám, pár pillanat múlva az ölembe ugrott, szorosan átkulcsolta a derekam a combjaival, a kezével a nyakamba csimpaszkodva ráereszkedett a farkamra, de így ebben a pozícióban annyira szoros volt a puncija, hogy azt hittem azonnal eldurranok, csak álltam és mozdulni sem mertem, ő sem mozdult csak a hüvelyizmaival játszott, fejte a farkam, még életemben nem éreztem ehhez foghatót, nem is csoda, hogy nem bírtam sokáig, igaz ő sem tudta visszafogni magát, őrült sikoltással és remegéssel élvezett el, ez csak a végső lökést adta meg és én is elkezdtem élvezni, de sajna csak fél élményem volt, hisz élvezése közben elernyedt a lába és lecsúszott, így a farkam is az utolsó pillanat előtt kicsusszant, valami gyilkos érzés volt, elsültem, de elélvezni teljesen nem tudtam, rám nézett elnevette magát, KÖLCSÖN KENYÉR VISSZAJÁR mondta, azzal kézen fogott és behúzott a hálóba, hanyatt lökött és a már enyhén kókadozó farkamba ült, pillanatok alatt ismét kő keményen álltam és élveztem a puncijának játékát, csak lovagolt-lovagolt a kiéhezett farkamon, próbáltam megfordulni, pozíciót válltani, de nem hagyta, addig csinálta, míg el nem élveztem, akkor leállt és csak a hüvelyizmaival dolgozott, míg az utolsó cseppet is ki nem fejte a farkamból, csak ezután adta át magát a gyönyörnek és élvezett el.
Eszméletlen sexélményen voltam túl, még életemben nem volt ehhez fogható orgazmusom, kiterültünk mindketten, pár perc rehab kellett, hogy egyáltalán meg tudjak szólalni, persze szerettem volna folytatni, de már képtelen voltam, az este további részében csak beszélgettünk eléggé kötetlenül.
Sokminden kiderült, ami a leglényegesebb, hogy bemutatkoztunk egymásnak, kiderült Katinak hívják 32 éves, és ami a leginkább ledöbbentett, hogy leszbikus, ez megmagyarázta, hogy miért is ennyire szűk a puncija, életében egyszer volt pasival 16 évesen és akkor lett terhes a lányával, de a pasi annyira kikészítette, hogy utána lett leszbikus.
Elmondta, hogy először pasiként gondolt rám, de a csók közben, érezte a rúzs ízét az ajkamon, a harisnyát és a tűsarkút rajtam, akkor úgy érezte mégis egy csajjal van együtt és így történhetett ami megtörtént, mint kiderült nem is bánta meg, nagyon jól érezte magát velem.
Elmentem lezuhanyozni, mikor visszamentem a nappaliba, elkezdtem öltözni a ruháimba, de Kati megkért, hogy ne törjem össze a álomképet és vegyem vissza a női ruhákat és úgy mennyek el tőle, ez a kérése nem okozott nagy gondot, kocsival is voltam, szinte a házuk előtt parkoltam, és útközben egy félreeső területen át is tudok öltözni, így visszavettem a harisnyát tűsarkút és a ruhát, Kati megigazította a sminkem egy búcsúcsók után elindultam hazafele, útközben meg is álltam átöltözni, de a vetkőzés közben rájöttem, hogy annyira jól érzem magam ebben a ruhában, hogy inkább magamon hagyom és ebben megyek haza.
Megálltam az autóval kicsit távolabb az otthonomtól, gyalog tettem meg a két utcányi távolságot, a szívem a torkomban kalapált, annyira izgatott voltam, életemben így még nem voltam utcán, szerencsére senkinek nem tűnt fel semmi, így gond nélkül értem haza, lefekvésig ebben a szerelésben maradtam, de valami teljesen megváltozott bennem, már vágytam arra, hogy nőként járhassak az utcán, ez soha sem állt tőlem túl távol, de az a nap megadta a végső lökést.
Másnap gondoltam egy merészet és a munkába elvittem magammal az összes női ruhát, útközben vettem rúzst és festékeket, miután már mindenki hazament bementem a női WC-be és ott átöltöztem, kifestettem magam, elég béna lett, de pillanatnyilag a célnak megfelelt, elindultam, az utam automatikusan Katihoz vezetett, izgatottan vártam, hogy nyisson ajtót.
Nyílt az ajtó, ott állt előttem egy miniszoknyában, melltartóban, tűsarkúban, engem meg elkapott a vágy, átkaroltam, megcsókoltam, már nem tiltakozott, hevesen visszacsókolt, úgy csókolózva az ölembe vittem a hálóba, ledöntöttem és már húztam is le róla a bugyiját és nyaltam a csiklóját mint aki most jut életében először puncihoz, ennek meg is lett az eredménye pillanatok alatt élvezett el, én meg ott álltam várva a folytatást, hogy ő fog engem leszopni, de mivel leszbikus volt ez neki gondot okozott, így nem is erőltettem, inkáig ráfeküdtem és egy határozott gyors mozdulattal betoltam a farkam, a már teljesen elázott puncijába, most nem csinált semmit csak hagyta, hogy dugjam, de ez is eszméletlen érzés volt, szoros volt a puncija, de mégis könnyedén csúszkáltam ki-be benne, nem is tudom meddig bírtam, csak arra eszméltem, hogy Kati ismételten elélvezett, és ennek hatására a hüvelyizmai elkezdtek lüktetni és fejte a farkam, mint előző nap, innen már nekem sem volt visszaút, én is elélveztem.
Kis pihenés tisztálkodás után sok beszélgetés következett, sokmindent elmesélt magáról, elmondta, hogy fergetegesen érzi magát velem, de pasiként nem tud rám gondolni, ne is próbálkozzak nála úgy mert az neki nem menne, én meg nem akartam elveszteni, teljesen a hatása alá kerültem, eszméletlen bomba nő volt, az ágyban fergetegeset nyújtott, még senkitől sem kaptam hasonlót sem, így megbeszéltük, hogy amennyiben vele szeretnék lenni, az csak úgy lehetséges, ha mint nő megyek hozzá.
Másnap felhívott, hogy menjünk vásárolni, mert már ha így esett a dolog, akkor szükségem van pár cuccra, mégsem találkozhatunk állandóan ugyanabban a ruhában, meg is dumáltuk, hogy hol és mikor találkozunk, persze mint csaj mentem, addigra azért már bugyikat és harisnyanadrágokat vettem, mégsem mehetek ugyanabban mindig, ez nem lenne higiénikus.
Tehát találkoztunk, irány vásárolni, boltról boltra járkáltunk, sokszor mindketten felpróbáltuk ugyanazt a ruhát, az egyik üzletben miközben Kati próbált egy ruhát, én meg csak bámultam gyönyörű testét, éreztem, hogy nem bírok a véremmel, a farkam úgy állt mint egy zászlórúd, ezzel kezdeni kellett valamit, hisz azonnal bukta, ha így meglát valaki, ami persze nem is lett volna gond, de baromira vágytam Kati puncija után, odaléptem hátulról átkaroltam félrefútam a bugyiját és már toltam is be a farkam, éreztem ő is fel van izgulva, hisz a bugyija is teljesen el volt már ázva, próbáltam mozogni, de nem hagyta, hátratolatott úgy, hogy közben a farkam a puncijában volt, vigyázott, hogy ki ne csússzak, fantasztikus érzés volt, már ettől kis híján eldurrantam, nekitolt a próbafülke falának, felegyenesedett és elkezdte a hüvelyjátékot én meg csak álltam és élveztem, nem is kellett sok Kati betapasztotta kezével a száját, hogy meg ne halják az élvezésének hangjait, hisz nem akartunk lebukni, a hüvelymunka megtette a hatását mozdulatlanul is hatalmasat élveztünk, telelőttem a punciját, mielőtt kihúzhatta volna a farkam elővett egy betétet, betette a bugyijába és csak ezután engedett kiszállni, nekem adott egy nedves törlőt, hogy szedjem rendbe magam aztán felöltöztünk és irány tovább vásárolgatni, vettünk jópár dögös ruhát, blúzt, szoknyát, fehérneműt és cipőt, most már volt elég ruhám, hogy amikor találkozunk úgy nézzek ki mint egy csaj, persze azért néha tőle is kölcsönkaptam fehérneműt, ha az enyémmel szex közben történt valami baleset.
Már egy éve voltunk így együtt, kezdtem teljesen átalakulni, megnövesztettem a hajam, a körmömet, eleinte nem tűnt fel a melóhelyen sem senkinek, de a vége fele már páran kezdték feszegetni, hogy esetleg átmentem melegbe, hiába bizonygattam, hogy nem, de a külsőm kezdett mást mutatni, így szomorú szívvel, de elkezdtem másik állás után nézni.
Katival már régóta elhatároztuk, hogy összeköltözünk, ez még nehezebbé tette az álláskeresést, hisz az összes pasi ruhámat el kellett hagynom, ha vele akartam lenni, márpedig én őt akartam, de nagyon, akkor csajként kellett a további életem élnem, nem is találtam magamnak állást, így elhatároztuk, hogy nyitunk egy üzletet, ahol kimondottan a hozzám hasonló emberek (férfiak) vásárolhatnak maguknak női ruhákat.
Összeköltözésünkre megcsináltattam a melleimet, ugyanakkorára mint Katié volt, a hajam is ugyanúgy nézett ki, a körmeimet megnövesztettem, így már csak a farok volt a különbség, de az marad is, hisz arra szükségünk volt mindkettőnknek.
Összeköltöztünk, én teljes mértékig elhagytam a pasi ruhákat, már csak női cuccaim voltak, a butik is kezdett beindulni, szóval minden jól alakult, baromira élveztem az életem, megtaláltam az utamat.

Kommentek
  1. Én